Bejelentés


Laminine ÖSSEJT AKTIVÁLÓ KAPSZULA,LAMININE AZ ÖNGYÓGYÍTÁS ÚJ













 

 

 

Alvás és bőr állapotának javulása
(Erica M. - Ausztrália)

1

„Problémáim voltak a hátammal már több, mint 24 éve. A
gerincgyógyász, a jóga, az akupunktúra és a reflexológia sem segített.
Ha egy napot a kertben töltöttem, akkor 1 hétre teljesen lerobbantam.
Olyan rossz állapotban volt a hátam, hogy minden reggel úgy keltem,
hogy négykézláb kellett az ágyneműt a helyére tennem. Az
unokatestvérem mesélt a Laminine-ról, és rögtön az első nap, amint
beszedtem, úgy aludtam, mint még sohasem. Elképesztő nyugalom
lett úrrá rajtam. Két hónap szedés után még mindig nem hiszem el azt
a fejlődést, amit az egészségemben okozott. Ma már nyugodtan dolgozhatok a kertben,
fájdalom és kényelmetlenségek nélkül - még cipekedni és bútort tologatni is bírok! A
körmeim már nem töredeznek, a hajam és a bőröm is erősebbé vált. A Laminine a
legerősebb (és legtermészetesebb) termék, amivel életemben találkoztam, és ma már teljes
idejű hálózatépítő vagyok az LPGN-ben!

 

 

Bőr állapotának javulása
(Anton T. - USA)

2"A Laminine-t és az Omegát 2014 januárja óta szedem. Gyerekkorom
óta bőrproblémákkal szenvedek a nyakamon, mellkasomon és a
hátamon. Próbáltam több gyógyszert is, de egyik sem működött.
Miután fél évig fogyasztottam sima és bársonyos a bőröm, és senki
nem tudná megmondani, hogy voltak ilyen problémáim. A bal államon
lévő sebhely is eltűnt. Sokkal jobban érzem magam, és nem aggódok

a külsőm miatt. Hálás vagyok az LPGN-nek."

 

 

Energia és fizikai erő növekedése
(Vladimir K. - Oroszország)

3„2013 elején hallottam először a Laminine-ról. Ebben az időszakban a
lányom egy operáción volt túl, amiből nem tudott felépülni.
Vitaminokat szedett, az étrendjén változtatott, és próbált aktív lenni.
Mindezek ellenére gyenge volt, sápadt, és az iskolában sem tudott
teljesíteni. Már az első kapszulák után a lányom étvágya visszatért,
sokkal energikusabb lett és a jegyei is jobbak lettek. Rövid idő alatt
teljesen felépült. Most már több, mint egy éve dolgozunk ezzel a
termékkel és nem csak a saját, de mások egészségét is jobbá tettük."

 

 

Aneurizma, Stroke
(Kevin Sorbo - USA - színész)

kevin-sorboKevin Sorbo amerikai színész, legismertebb filmje a Herkules sorozat volt. Az egyik legalattomosabb betegség tünetei jelentkeztek rajta, az aneurizmáé. Mindemellett háromszor is stroke-ot kapott egy új-zélandi forgatás ideje alatt. Elmondása szerint az egészségét kizárólag a családjának, az egészséges életmódjának és a Laminine-nak köszönheti.

 

 

Köszvény

„Édesanyám, akinek köszvénye van és görbék az ujjai, a Laminine szedése után a duzzanat kisebb lett és elmúlt a szörnyű fájdalma is. Most rengeteg az energiája, tisztább a tekintete és az arca is szebb lett. .Édesanyám 68 éves és naponta 2x szedi a Laminine-t és 2x az Omegát este"

 

Ekcéma

„A 2 éves fiamnak ekcémája volt a kezén és a lábán. Elkezdtem nála alkalmazni a Laminine-t. Először 0,5 kapszulával naponta, majd 2 hét után 1 kapszulával.1,5-2 hónap után az ekcémának nyoma sincs, a bőre sima, tiszta és egyforma tónusú az egész testén (előtte piros és száraz volt)."

 

 

Meddőség

33 éves nő meddőségét 13 éven keresztül kezelték. Elkezdte szedni a Laminine-t, naponta 2x 2 kapszulát. 4 hónap múlva teherbe esett. A baba most 3 hónapos, egészséges és jól fejlődik. 36 éves nőt szintén meddőségre kezelték 15 éven keresztül. Rendszertelenül és kétségekkel kezdte el szedni a Laminine-t. 6-7 hét után jobb lett a közérzete és eldöntötte, hogy elkezdi rendszeresen szedni a Laminine-t, naponta 2 x 2 kapszulát. 3 hónappal később teherbe esett és egy egészséges kisfia született, aki szépen fejlődik.

 

Mellrák

„A feleségem 52 éves. 2013-ban mellrákot diagnosztizáltak nála. Megműtötték és 8 kemoterápiás kezelést kapott. 2014-ben áttétek jelentek meg a másik mellében is. A nyaka bal oldalán egy csomó jelent meg. Januárban megkapta az első kemoterápiát. Kritikus volt az állapota, és az orvosok azt mondták, hogy készüljek fel a legrosszabbra, mert ez a betegség végső stádiuma. Fáradt volt és naponta fél kg-ot fogyott. 2015. január 30.-án elkezdte szedni a Laminine-t és 3 nap múlva felkelt az ágyból, és fokozatosan regenerálódott. Jobb lett az étvágya, és a súlya is több lett. A vérvizsgálat után az orvos kijelentette, hogy az ellenőrzések ritkábbak is lehetnek. Be kell, hogy valljam, hogy a Laminine egy világbajnok. A feleségem több mint egy éve szedi az Omega-val és Immune-nal együtt.

 

Gégerák

Ez egy 80 éves ember tapasztalata a gégerákkal. Operációra várt, amely után úgy tudták volna táplálni, hogy egy cső segítségével közvetlenül a gyomorba juttatták volna a táplálékot. A történet a következőképpen alakult: egy bizonyos ideig fogyasztotta a Laminine-t, a többi termékkel együtt. Nem kellett pépesített ételt fogyasztania, és a műtét is elmaradt. A vizsgálatok kimutatták, hogy a gége állapota normalizálódott. Jól érzi magát, és a cigire is kedvet kapott, holott már évek óta nem dohányzik.

 

Cukor

Több tapasztalat (többek közt Ukrajnából vagy a Fülöp-szigetekről) beszámol arról, hogy cukorbetegeknél elképesztő hatást váltottak ki a készítmények. A vércukorszint olyan szinten normalizálódott, hogy már nem kellett inzulint használni a továbbiakban. Ukrajnában egy 85 éves férfi 20 év cukorbetegség után gyógyult meg az LPGN termékeknek köszönhetően.

 

Trombocita alultermelés

Dr. Roger Salindong, fülöp-szigeteki orvos arról számol be, hogy egy kislány betegének szervezete nem termel trombocitákat. A trombociták felelősek a vérzékenység megállításáért. Amikor a kislányt megismerte a trombocita száma mindössze 1 volt. Egy vérátömlesztésen esett át, azóta kizárólag a Laminine-t szedi. Ez tartja őt életben.

 

Pikkelysömör

Egyik magyarországi fogyasztónk számolt be arról a tapasztalatáról, hogy 30 éve nyomasztó pikkelysömöre a hasfalán 2 hét Laminine szedés után annyira visszahúzódott, hogy csak piros foltok maradtak utána.

 

Gyomorproblémák

Egy 63 éves hölgy tapasztalata szerint fél éve húzódó gyomorproblémái, gyomorsava, epe gondjai voltak. Evés után rendszeresen puffadása volt vagy hasmenése. Rengeteg dolgot kipróbált, eredménytelenül. 3 hét Laminine (2×1) és Digestive+++(1×1) fogyasztás után a puffadás, hasmenés teljesen elmúlt, a gyomorsav, epe gondok szinte teljesen eltűntek. A reggeli savasság mérésénél sokkal jobbak lettek az értékei is. Közérzet sokkal jobb, alvás sokkal jobb, nincs már éjszakai gyomorsav, epe felböfögés.

 

Fejfájás

Szintén magyarországi terméktapasztalat - egy hölgy hosszú évek óta fejfájással küzdött. Úgy gondolta, hogy ezzel a fájdalommal kell leélnie életét. Mindössze 3 nap(!) termékfogyasztás (2×1 Laminine, + 1×1 Omega, +1×1 Digestive, + 1×1 Immune) után reggel arra ébredt, hogy a fejfájása eltűnt.

 

Látás

Egy 18 hónapos gyermek, a védőoltás következtében elvesztette a látását, teljesen. A szülők hagyoményos őssejt terápiát kerestek, és találtak is számára, de mindezt az USA-ban. Erre sem pénz, sem egyéb lehetőségük nem volt. Ekkor ismerkedtek meg a LAMININE Természetes Őssejt Kúrával. Napi fél-fél kapszula LAMININE-t tejbe keverve kezdtek el a gyermeknek adagolni. 3 hét után vették észre, hogy már reagál a fényre, a fényváltozásra.

 

Májprobléma

Májtranszplantációra váró beteg kezdte el a LAMININE Természetes Őssejt Kúrát Kassán. 4 hónapon keresztül, napi 3×3 LAMININE kapszulát szedett, és a kivizsgálás azt mutatta, hogy a mája Teljesen Regenerálódott.

 

Parkinson-kór

Dr. Mark Gustrafson beszámol egy betegéről, aki 2000 óta küzd Parkinson-kórral. Korábban amint felállt a betege, gyakorlatilag „lefagyott", nem mozdult - ez a jele az idegek problémás működésének. Napi 2×2 kapszulát kezdett el szedni, azóta megszűnt ez a problémája, sőt most már egyedül megy ki a fürdőszobába és már takarítani is képes!

 

 

Stroke

Egy Belizében élő kanadai származású fogyasztó, egy nap alatt háromszor kapott Stroke-ot. A vizsgálatok után kiderült, hogy reumatoid artritiszben szenved, és gyakorlatilag mindene fáj. Aludni sem bírt, fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők armadáját kellett szednie, hogy képes legyen bírni a mindennapi dolgokat. Hosszú idő után úgy döntött kipróbálja a Laminine-t. Két hétig 2×2, utána 2×1 kapszulát szedett. A gyulladása és fájdalmai gyakorlatilag napok alatt elmúltak, és az alvás problémái is megszűntek.

 

Autizmus

Egy Bonnie Denton nevű hölgy a lányával kapcsolatban osztott meg tapasztalatokat. A lánya Suzie 10 éves és autizmusban szenved. A Laminine szedése óta sokkal nyitottabb lett társai felé. Egyre kevésbé él kitalált világokban, amiket TV-ben vagy filmekben látott, sokkal inkább tud a létező világra koncentrálni. Egyre többet tud tanulni, az egyik kedvenc hobbija az úszás lett.

 

Agyrázkódás, depresszió

Rick Goulette amerikai focista volt, természetesen ez idő alatt számtalan műtéten és agyrázkódáson esett át. A sűrű agyrázkódásnak az egyik következménye a komoly depresszió, amely sok esetben akár öngyilkossághoz is vezet az amerikai futball játékosoknál. Rick amióta a Laminine-t szedi minden depresszív hajlama eltűnt, és boldog, kiegyensúlyozott életet él. Célja, hogy a többi sportoló társával is megossza a Laminine-t, és segítsen nekik is elérni ezt a boldogságot.

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!